~41.rész~

Hátulról megölelt, állát vállamra helyezte, s úgy nézett le anyura. 
- Jaj, látom nagyon összenőttetek. Nagyon örülök, hogy végre nem gyilkoljátok egymást...... annyira - szólalt meg Mr.Shin. 
- Hm.. igen, ezt tényleg jó látni - mosolygott anyu. 
- Igen.. igen.. most már tényleg teljesen összeszoktunk, de azért még vannak nézet eltérések - magyaráztam, miközben zavartan vigyorogtam anyuékra. 
- WonHo, WooHee, szeretnénk nektek elmondani valamit - szólalt meg Mr. Shin. 
- Hallgatunk - néztünk rá. 
- Ugye furcsálltátok már a szoba rendezésekor, hogy mindenből kettő van - mosolygott anyu. 
- Igen, elég érdekes volt ... - néztünk össze WonHo-val.
- Nos, az az igazság, hogy ikrek lettek - szólalt meg WonHo vér szerinti apja.  
- Mi?! - kaptuk fel a fejünket mosolyogva. 
- Na, akkor nem kell veszekedni, hogy én fiút, te lányt akarsz - morgott WonHo.
- Héé! - bokszoltam bele vállába, de csak óvatosan, mire mindenki elkezdett nevetni. 
Még egy kicsit bent voltunk anyunál, majd mi ketten inkább haza mentünk. Fáradt voltam, és WonHo is. Anyunak adtam egy puszit a homlokára, majd elindultunk. 
- Ugye tudod, hogy most nagyon boldog vagyok? - néztem WonHo-ra - bárcsak nekem is lehetne gyerekem - hajtottam le fejem. Biztos nagy gonddal járna, de szeretnék anyuka lenni. Nagyon is.~ 
- Szerintem ezen még ne nagyon gondolkozz - nézett rám ijedten, mire én is kicsit megijedtem. 
- Mért... te nem szeretnél apa lenni? - néztem rá.
- Nem az, hogy nem szeretnék, de szerintem még korai.
- Neked lehet az, de nekem nem - húztam fel orrom, majd észre vettem, hogy megérkeztünk így hát felvágtattam a lépcsőn, s jó hangosan becsaptam az ajtót. Most megbántott! Tudom, kicsit túl spirálom a dolgot, de még is, csak..... valami ott van bennem, hogy WonHo valamit csinált a hátam mögött és azért ilyen. Félek. 

WonHo P.o.V.~

Remek most megbántottam. Nem tehetek róla, hogy lelkiismeret furdalásom van. Ha úgy vesszük megcsaltam, de nem önszántamból! Nem tudok rendesen a szemébe nézni, és azt mondani, szeretlek. Egyszerűen nem megy.  Ha WooHee megtudja, hogy mit tettem, szerintem egy életre megutál, de ha nem is, akkor a - nem olyan rég kezdődött - kapcsolatunknak biztos, hogy vége. Ismerem már annyira. Annyi gyötrelem érte, hogy el nem tudom mondani, és most ha ez is a tudtára adódna nekem végem lenne.~
Utána mentem a szobába, de amint láttam alszik. Elkezdtem cirógatni arcát, talán felébred. El kell neki mondjam az igazságot! MOST!
Be is vált a kis "tervem". Hirtelen kezdett el mozgolódni, majd nyöszörgött egyet, s rám nézett. 
- Mondd - nyújtózott egyet.
- WooHee... kérlek, ne haragudj meg rám jó? - néztem rá félve.
- Már mért tenném!? WonHo mit csináltál? - ült fel az ágyban ijedten. 
- Ha úgy vesszük megcsaltalak, de nem .... ez nem jó kifejezés.... kényszerítettek - néztem rá, de amit láttam szemeiben az teljesen meglepett. Nem volt benne düh, se szomorúság. Nyugodt volt. 
- H..Hol.... é..és mikor... ? -oké, szemeiben nem látszott, de hangján hallani lehet, hogy mindjárt el sírja magát. 
- Az nap... - célozgattam a Sunwoong-al történtekre - amikor elértünk MiSoon házába .... ott... hát, az úgy volt, hogy - és elmeséltem neki mindent. Töviről hegyire. Nem kicsit illetődött meg, de aztán elmosolyodott.
- Felejtsük el - vont vállat. 
- oh - lepődtem meg. 
- Te is elnézted nekem a Sunwoong-os dolgot, amiről persze én semmit nem tudtam. Én is elnézem neked. Kezdjük tisztalappal, rendben? - nézett rám csillogó szemekkel. Én csak bólintottam, majd megcsókoltam. 
- Annyira szeretlek - végre kibírtam mondani! 
- Én is téged, te buta - kuncogott. 


WooHee P.o.V.~

2 Héttel később.~~

Anyuékat haza engedték már a kórházból, s mi pedig mindenben segítünk amiben csak lehet. Viszont az elmúlt pár napban nagyon rosszul voltam, hány ingerem volt... és még sok egyéb más. Teljesen megijedtem, hogy összeszedtem valami betegséget és lehet, hogy megfertőzöm vele a kicsiket is ezért elmentem orvoshoz. Azon is csodálkoztam, hogy nem jött még meg a minden hónapban, egy hetes problémám. Teljesen megvoltam rémülve, de anyunak nem mertem szólni. Elmentem a dokihoz, aki megvizsgált, és olyan hírt közölt velem amitől állam a padlón landolt. 
Remegő kezekkel, lábakkal léptem ki a váróterembe, ahol WonHo ült, és rám várt. 
- Na, végre - állt fel - mehetünk? 
- I..igen - motyogtam.
- Mi történt? Ennyire súlyos a dolog - teljesen rémült arccal nézett rám.
- W..W..WonHo - és innentől se kép, se hang.~ Még arra emlékszem, hogy WonHo a nevemet kiabálja, majd szorosan fogja meg derekam. Elájultam.~

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
ne haragudjatok, hogy kések a részekkel, de a suli nagyon kicseszett velem :S
Plusz az utolsó hétre lebetegedtem, szóval bocsánat, ha valamit félre írtam, de alig látok ki a betegségből, már megint... ._.>.<
Remélem tetszett ez a rész is.^-^
Véleményeket!! :$♥
Bye♥ :3