~44.rész~

- WooHee.... tudod... az... úgy volt, hogy.... - kezdett bele.
- Nem érdekel, terhes.. tőled... igaz? - vágtam szavába. Ő csak bólintott, mire én keserűen felsóhajtottam - akkor történt mikor én... és ... te... tudod... Sunwoong.. izéé.? - kezdtem el habogni, nem akartam ki mondani, hogy akkor mi történt. Ő megint csak bólintott - tényleg kényszerített? - néztem rá. Újabb fejbillentés - rendben.... vegyük úgy... hogy... meg sem történt ez a beszélgetés - vontam vállat - tudod, szeretlek. Viszont, ha az a lány miatt elhagysz.... megőrülök... végleseges - néztem rá. 
- Ne mondj ilyet. Te is tudod, hogy nem hagynálak el, egy olyan lányért mint az - morogta, majd megölelt.
- Remélem is - öleltem vissza. Hirtelen kopogtak, majd anyu jött be az ajtón, mosolyogva. 
- Elmegyünk egy kicsit vásárolni, addig vigyáztok a kicsikre? - nézett ránk kérlelően. Mi csak bólintottunk, majd átmentünk a másik szobába.
- Köszönöm. Sietünk - ezzel intett, s elment Mr.Shin-el együtt.
- Nekem ez olyan bizarr.... - néztem magam elé. 
- Mert? 
- Anyu teljesen úgy viselkedik mintha nem történt volna velem semmi.... és... félek, hogy legbelül majd megeszi az ideg, hogy a lánya terhes - néztem rá. 
- Jaj, ne butáskodj - mosolygott. Én csak sóhajtottam, majd oda ballagtam a kis EunMi-hez, s megsimogattam. 
- Annyira aranyos... - mosolyogtam, ahogy ránéztem a kicsire. Annyira aranyos volt, ahogy kapálózott, s szájával tátogott, néha-néha kiadott egy kisebb kis nyögést is.
- Szerintem is - hallottam meg egyből magam mögött egy hangot, mire odakaptam a fejem. WonHo közvetlen mögöttem állt, s a kis HyunJong-ot fogta karjaiban. 
- Megijesztettél - néztem rá. 
- Ne haragudj - ekkor hirtelen EunMi felsírt, én pedig azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Én ehhez nem értek. Gyorsan kiemeltem a kiságyból, s kezembe vettem, majd elkezdtem vele sétálgatni, miközben óvatosan rázogattam, hogy megnyugodjon. 
Hál' istennek sikerült, s már csak azt vettem észre, hogy szunyókál. 
- Tudod, nagyon aranyos vagy, ahogy fogod - nézett rám. 
- De én nem értek ehhez... félek... én ... még nem vagyok képes felnevelni egy gyereket - néztem rá aggódva.
- Majd én, és az egész család segítünk. Nem leszel egyedül, ezt garantálom - simogatta meg karom, majd vissza tette szunyókálni a kis HyunJong-ot, én is így tettem, aztán leültem a földre, s néztem ki az ablakon... azaz.. néztem volna, ha a függöny nem lett volna behúzva. 
- Tudod - ült le mellém - most úgy megcsókolnálak - jelentette ki, mire én félre nyeltem a nyálam, majd vörösen rá néztem. Hiába, megőrjít még ilyenkor is. 
- A..Akkor... tedd a..amit s..szeretnél - dadogtam. WonHo óvatosan állam alá nyúlt, majd szemembe nézett, s megcsókolt. Lágyan csókolt, majd megnyalta alsó ajkam jelezve, hogy "be szeretne jönni", kissé szét nyitottam ajkaim, így beengedtem számba.
Ez a csók nem volt vad, sem követelőző. Olyan volt mintha már évek óta nem találkoztak volna ajkaink, s most örülnek egymásnak. 
- Ti még is mit csináltok? - hallottunk meg egy elég ismerős hangot, mire szét ugrottunk, s ijedten néztünk a velünk szemben álló személyre. 


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
bocsi, kicsit rövid lett, de remélem tetszett.^_^
Remélem tetszett, és nem vagytok nagyon megzavarodva._.x"D
Véleményeket? :$♥
Bye♥