~27.rész~

- Na, elmondjátok végre? - nézett ránk nagy szemekkel. 
- O..Oppa, gyere velem - fogadtam meg karját, de kirántotta kezeim közül se perc alatt - gyere velem! - mondtam kicsit durvábban, mire végre hajlandó volt velem felcammogni az emeletre. Mielőtt kiléptünk a szobából egy pillantást vetettem anyuék felé, akik aggódva néztek ránk, de én csak mosolyogtam egyet, majd felvonszoltuk magunkat. 
- Milyen esküvő? - esett nekem egyből. 
- Kérlek, ne borulj ki, de... - nem bírtam befejezni, mert közbe vágott. 
- Mondd, hogy nem te és SunWoong - nézett rám félve. 
Hogy mi?! Én és..S..Sunwoong?! Féltékeny lenne?! ~ merengtem el. 
- Kérlek, mondd azt, hogy... nem - ragadta meg vállamat, s elkezdett rángatni, ami cseppet sem volt jó érzés. 
- Héé.. állj már le, mi van.. féltékeny vagy?! - néztem rá gúnyosan. 
- És ha igen!? - vont vállat.
- Huh?! - lepődtél meg. 
- Mondom, és ha igen!? - vágott unott pofát. 
- Nos, akkor szeretném közölni veled, hogy nincs okod a féltékenységre, mivel nem én fogok megházasodni... még fiatal vagyok hozzá.. - tettem gyorsan hozzá, majd folytattam - anyu és az apád - motyogtam. 
- Huh - fújta ki az eddig bent tartott levegőt - most megkönnyebbültem - mosolygott. 
- Nem is bánod? - néztem rá félve. 
Féltem tőle, féltem attól, hogy ennek sem fog örülni, de csak megrázta a fejét mosolyogva, majd magához húzott. Olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt, plusz még a meglepődöttség is közrejátszott. 
- W..WonHo.. -nyöszörögtem. 
- Hm? - temette vállamba arcát. 
- N..Nem kapok levegőt - motyogtam. 
- Oh, bocsi - tolt el magától kuncogva. 
Mi a fene van ezzel a gyerekkel?! Teljesen összezavar.!!! 
- WonHo, mi van veled?! - néztem rá nagy szemekkel. 
- Hogy érted? - vágott be egy érdekes fejet. 
- Úgy.. hogy... eddig mindig bunkó, tuskó voltál, most pedig.. ilyen vagy. Összezavarsz! - motyogtam az utolsó szót olyan halkan , hogy alig lehetett hallani, de ő még is meghallotta. 
- Ne haragudj, de én sem tudom mi van velem - hajtotta le a fejét - figyelj, van egy ötletem - egyből felemelte buksiját és nagy mosoly terült el arcán - menjünk el holnap este a Han folyóhoz, oké? - fogta meg a kezem - persze, csak ha SunWoong-nak nem baj - suttogta. 
- Rendben... de.. ne beszéljük SunWoong-ról, szakítottunk - mosolyogtam. 
Igazából nem is voltunk együtt szóval, elég érdekesen szakítottunk, na mindegy is.
Adok WonHo-nak egy eséjt, hogy megmutassa milyen az ő énje.. mármint a másik.~ A gonosz, bunkó, arreoáns, tuskó oldalát már megismertem Régen! Kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol elő. Még a végén kiderül, hogy tényleg tud kedves is lenni.~ Kíváncsian várom a holnap estét.! 
- Én.. most lemegyek anyuékhoz, hogy szóljak nekik, jól fogadtad a hírt - mutogattam az ajtó felé. 
- Rendben - bólintott, majd leült az ágyára. 
Gyorsan lefutottam anyák szobájába, s berontottam szó szerint. Egyből elszégyelltem magam hiszen épp egymás szájában voltak. Annyira cukik.
- Bocsiiii~ - motyogtam, majd kiakartam menni, de anyu utánam szólt. 
- Nem gond, kicsim. Mit szólt WonHo a hírhez? - tért rá egyből a lényegre. 
- Most kifogtok nevetni, de nem is érdekelte, beletörődött... inkább, inkább... öm.. attól félt, hogy én és SunWoong fogunk összeházasodni - húztam el a számat. 
- Oh - csúszott ki Mr.Shin száján. 
- Elég furcsa volt, hogy ez miatt aggódott, de mindegy... holnap elmegyünk a Han folyóra, kíváncsi vagyok a kedvesebbik énére is - csillantak fel szemeim, amit anyuék is észrevehettek mivel elmosolyodtak - na, de én nem is zavarok - ezzel becsuktam az ajtót, és felbaktattam a szobába. 
WonHo az ágyán feküdt és unottan nézte a figurákat, amik a szekrényén voltak. 



- Azok a bigyók.. honnét vannak? - szólaltam meg hirtelen. 
- Még anyukámtól kaptam, mikor kicsi voltam, csak ez maradt már tőle - ült fel az ágyán. 
- Sajnálom - hajtottam le a fejem. Mi történt vele? - kérdeztem félve. 
Még soha nem mesélt az anyukájáról, lehet nem kellett volna felhozzam a témát, mert ha ennél jobban elbírt volna kenődni akkor megtette. 
- Meghalt... - suttogta. 
- Omo, ne haragudj... sajnálom.. én tényleg... - mentem oda hozzá, majd megöleltem. Nagy parasztság volt tőlem, hogy így rákérdeztem, mikor láttam, hogy a kis figurákat is szomorúan nézi. 
- Semmi baj, már régen történt - ölelt vissza. 
Hirtelen dőltünk el az ágyon, én félig rajta voltam ő pedig alattam egy győztes mosollyal nézett rám. Dühösen rácsaptam mellkasára, s mikor elakartam venni a kezem úgy rántott mellkasára, így hallhattam hevesen verő szívét. Nem tudtam mire vélni... hiszen ilyen őrült tempóban nekem akkor vert, mikor rájuk nyitottunk. És akkor féltékeny voltam. Már rájöttem. 
Nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Adok magamnak egy hónapot, és várom, hogy mi lesz velem, tuti beleőrülök. 
- Milyen hevesen ver a szíved - kuncogtam végül. 
- Hm.. majd idővel megtudod mért - ezzel lezártnak tekintettük a témát. 
Még csak délelőtt volt, de olyan kényelmesen feküdtem, hogy elaludtam. 

WonHo P.o.V.~

Mikor észrevettem, hogy WooHee elaludt elkezdtem simogatni a fejét, s kis idővel én is elaludtam. 
AZ álmom nagy baromság volt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Annyira megrémültem, mikor meghallottam az esküvő szót, hogy az valami hihetetlen. Aztán közölte velem, hogy csak apám veszi el az anyját megkönnyebbültem. Bele kell törődnöm, hogy másik anyám lesz. Ő is ugyan úgy szeret, de én mindig visszautasítottam. 
Mostantól megváltozok! Nem leszek tapló mint eddig. 
Harcolni fogok azért ami/aki az enyém. Nem fogok egy könnyen engedni senkinek, főként nem WooHee terén. Szeretném, ha meglátná a kedvesebbik énem. Nem akart az elején bele menni a sétába, de végül beadta a derekát. Így már minden sínen volt. Most már csak el kell intézzek egy- két dolgot és a "sétánk" tökéletes lesz. Alig várom már. 
Álmomban elmosolyodtam, de nem a hülye álmon, hanem azon, hogy hirtelen bevillant WooHee arca ahogy mosolyog. 
Te jó ég, de régen láttam már mosolyogni. Őszintén! 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
nos, remélem ez a rész is tetszett.^^
Véleményeket ne hagyjatok le.^^ :P 
Köszönöm :D
Byee♥