~28.rész~

Mikor felkeltem arra lettem figyelmes, hogy nagyon sötét van a szobában, de még mindig ugyan abban a pózban. Kivéve azt, hogy egy kezet éreztem fenekemen. Szemeim egyből kipattantak, majd észrevettem, hogy WonHo még alszik így nem akartam felkelteni, de a keze... nagyon.. zavarba hozott. Tisztára elvörösödtem. Hiába nem látszott én tudtam, hogy most olyan vörös vagyok mint egy paradicsom. 
Félve tettem vissza fejem eddigi helyére, majd mélyet szippantottam illatából. Olyan férfias volt. Úgy éreztem a mennyben vagyok, de ez az érzés nem tartott sokáig, mivel éreztem, hogy a kéz ami eddig fenekemen volt elkezdett vándorolni hátamon, majd vissza eddigi helyére. Ezt körülbelül háromszor megismételte, majd éreztem, hogy megmozdul. Fel kelt volna? Óvatosan felé fordítottam fejem, hogy megnézzem, de csk a sötétséget láttam. Még a hold sem világított, hogy láthassam az arcát. 
- WooHee- sii - motyogta WonHo. Talán álmában, vagy fent van? Inkább nem válaszoltam, lehet alszik - kérlek, soha ne hagyj el. Tudom, hogy SunWoong és te nem vagytok együtt. Ne hagyj el, kérlek. Kérlek! - motyogta, majd megint csend lett a szobába.
"Tudom, hogy SunWoong és te nem vagytok együtt. Ne hagyj el, kérlek." Még is honnan tudja? Jaj, istenem, most már mindegy.~ " Ne hagyj el, kérlek." Mi az, hogy ne hagyjam el?! Mindig ő volt velem elutasító.! 
Gondolatmenetemből egy nagy dörrenés, majd egy villám ugrasztott ki. Mondhatom nem kicsit megijedtem. Jobban kapaszkodtam WonHo felsőjébe amit meg is érezhetett, hiszen.... megmozdult, megint. Nagyon félek a viharoktól, és már a szél is elég rendesen rá kezdett. Ha ennél jobban lehetett akkor még jobban hozzábújtam az alattam fekvő fiú pólójába. Éreztem, hogy karja hirtelen derekamra tér át, s már ő húz magához. 
Na, most már felkelt.~
- Mi a baj? - kérdezte álmos hangon. 
- V..Vihar - motyogtam remegve. Eszméletlenül félek tőlük, de ezt már mondtam. 
- Gyere ide - mutatott a párnájára. Felkúsztam, majd oda feküdtem. Ránk tette a takarót, mivel már elég hűvös is volt, s így néztük egymást egy jó darabig. 
Nagyon közel voltunk egymáshoz, szánk már majdnem összeért, mivel kicsit közelebb csúszott hozzám, hogy át tudja ölelni derekam. 
Ha jobban bele gondolok még romantikus is lenne, ha nem lenne ilyen tapló. De most... most teljesen normális aminek örültem, s nem is.
Hogy mért nem?! 
Azért, mert attól félek, hogy holnap már megint az az ellenséges kis tuskó lesz mint eddig, amit nem szeretnék. Ha ez az énje marad meg, akkor szívesen beszélgetek vele, de ha nem, akkor ugyan  olyan leszek mint ő!
- Min gondolkozol ennyire? - zökkentett ki. 
- Semmi lényegesen - mosolyogtam. 
- Na, mondd. 
- Mondom. 
- Hát, jó, te tudod, de akkor most... - nem fejezte meg, hanem még közelebb húzott magához. Teljesen mellkasához voltam simulva és szánkat körülbelül 2 milliméter választotta el, szóval, ha mondjuk... most épp csücsörítene, már rég összeértek volna. 
A levegő megállt köztünk, s elmélyülve néztünk egymás szemébe. 
- Kérlek - suttogta. Nem értettem mit akar, hiszen így is már majdnem összeértek. Hirtelen ajkait az enyémre tapasztotta. Nem szabad... ! Nem engedhetem...! Hiába keringtek ezek a parancsok, nem tudtam teljesíteni, most érzem azt, hogy a pillangók elindulnak a pocimban felfelé, éreztem, hogy nem fogok tudni megállni, ha visszacsókolok, de megtettem. 
Szenvedélyesen téptük egymás ajkait. Éreztem, hogy WonHo nadrágja éltre kel, s hozzám nyomódik, így sóhajtottam egyet. 
- B..Bocsi - tért észhez WonHo, s elhúzódott tőlem, de engem most nagyon beindított azért megfogtam felsőjét, s úgy húztam vissza magamhoz, hogy megint összekapcsoljam ajkainkat. 
Nagy szemekkel nézett rám, de én csak belemosolyogtam a csókba, majd elváltam tőle. 
- Semmi probléma, de ..... - nem mondtam tovább, inkább beharaptam ajkaimat, és úgy néztem szemeibe. Bár ne tettem volna. 

WonHo P.o.V.~

Teljesen elvesztettem az eszem. Egyszerűen nem tudtam, hogy mit csinálok. A rózsaszín felhő ellepte az agyamat így önkéntelenül is lesmároltam. Teljesen beindultam, de tudtam, hogy ő ezt nem akarja, vagy még is!? Csókja olyan heves volt mint az enyém, de hirtelen húzódtam el tőle, és félve pillantottam rá, lihegve. 
De ő persze, hogy nem állt le, és itt tört el a mécses! 

Hirtelen gördültem "rá", s tapadtam megint ajkaira. Úgy érzem nem tudok meg lenni ezek nélkül, ha ma nem mondom meg neki amit már lassan 2 hónapja akarok, akkor mindennek vége. Nem bírom már magam tartani, nem bírom már, hogy folyton ellenséges vagyok, amikor nem is akarok! Elegem van mindenből.! ~
- WooHee- ssi - váltam el tőle lihegve - p..próbáljuk meg.. - néztem szemeibe. 
- Még is mit?! - egyből rosszra gondolt. A lányok fantáziáját én annyira bírom, de komolyan. 
- Próbáljuk... meg.... együtt - nyögtem ki félve. 
- De miiit?! - értetlenkedett továbbra is. 
- LEGYÜNK EGY PÁR, AZ ISTEN SZERELMÉRE! - törtem ki. WooHee, csak nagy szemekkel nézett rám, majd láttam, hogy nyel egy nagyot. Biztos, most őt is összezavartam, nem csak saját magam. De muszáj... Muszáj.! Egyszerűen nem bírnám tovább, ha nem ölelhetném meg, nem csókolhatnám. 
- Csak egy próba idő..... kérlek.... - nyöszörögtem. A nadrágom már, így is sokkal szűkebb mint eddig. WooHee ágyékánál van, és ha lökök egyet, biztos, hogy nyögni fog, ami nekem nem jelent jót. 
- Oppa... - csak ennyit bírt kinyögni, mivel hirtelen megmozdítottam csípőmet, s ő persze egy nagyon sóhajtott. Ami irtó szexi volt. 
- Naaaa - néztem a szemébe. Még soha nem könyörögtem egy lánynak sem. Ha igen-t mondd, én itt és most olyan gyönyört nyújtok neki, hogy utána egy hétig nem kel fel innen. 
- É..É..Én... izé.... - teljesen elpirult. Hiába volt sötét én tudtam. Most már nem akartam tovább várni. Szerettem volna, ha ő lesz az ÉN barátnőm, de ő csak nem nyögte ki. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
elég érdekes egy rész lett.xDD
remélem tetszett.^^
VÉLEMÉNYEKET! :D
Bye♥