~22.rész~

Teaser.~

Teaser 1:
"- NE NYÚLJ A CUCCAIMHOZ! 
- Ehehjj, mi lett veled? - nézett rám somolyogva.
- Letöröljem a képedről a vigyort? - néztem rá dühösen. 
- Na, gyere, csak ne légy annyira vad - nyalta meg szája szélét."

Teaser 2: 
"- Oh, neem - mondta kicsit félelmetesen. Össze rezzentem, de próbáltam leplezni. 
Ami persze nem sikerült. 
_______ szemei még mindig csillogtak, de semmit nem bírtam belőle ki venni. 
- Megmutassam mire gondoltam? - nézett rám egy kaján vigyor kíséretében. "

_________________________________________________________________________________

22.rész.~

Nem volt kedvem senkihez, de mikor megláttam az ajtóban álló személyt egyből a nyakába ugrottam. 
- Áháháháháhááá... Unnieeeee - visítottam unokatestvérem nevét. 
- WooHee - kuncogott.
Eddig nem éreztem, hogy fájna valami, de a fájdalom hirtelen lábamba nyílalt. 
- áá..áá..áú - visítottam fel. 
- Jaj, légy óvatosabb.. mit csináltál a lábaddal? - kérdezte félve. Ő is ott lesz az esküvőn, nem mondhatom el neki. 
- Bevertem még tegnap este ... az.... asztal szélébe - hazudtam. 
- Vigyázz magadra! Nem ám össze töröd magad a jövő héti esküvőre.
- Jövő hét?! - néztem rá nagy szemekkel. 
- Ezek szerint még nem tájékoztattak róla - mosolygott -, de most már tudod - simogatta meg fejem. 
- Öm.. Unnie, ő itt Shin WonHo, a leendőbeli bátyám - fintorogtam amit csak WonHo látott.
- A..Annyeong - hajolt meg, úgy mint nővérem. 
- Mi már találkoztunk, igaz WonHo? - nézett rá unokatestvérem.. egy kicsit sem szépen.
- Omo, hol? mikor? - pattantak ki szemeim.
- Az most mindegy, annyi elég, hogy jól ismerem. 
- Hm.. mindegy - vontam vállat - Anyuék mért nem szóltak , hogy jössz? - kérdeztem.
- Meglepetés akart lenni - mosolygott.
- Nagyon meglepődtem - nevettem ki magam, mire ő is elkezdett kuncogni. 


- Kész a vacsoraaaa! - kiáltott fel anyu, mire én és unokatestvérem feltápászkodtunk a TV elől, s lebaktattunk az étkezőbe. 
- Mi a vacsi? - kérdezte WonHo túlságosan is zavartan. 
- Kimchi - válaszolt anyu. 
- Nyammm ... imádom - simogattam meg pocakom, mire mindenki felkacagott, én még mindig pocakommal voltam elfoglalva, mivel olyan éhes volt, hogy csak na. 
Anyu letette a kész ételt az asztalra, majd mindenki szedett magának amennyi szeretett volna. 
- Jó étvágyat. 
- Hm.. - mindenki hümmögött egyet, anyu szavára ezzel jelezve, hogy köszönjük. 

Anyunak segítettem elmosogatni, míg WonHo és a rokonom felmentek a szobába. 
Egyre jobban kezd érdekelni, hogy mi van közöttük. Mi az, hogy találkoztak már? Jaj, istenem... ahogy WonHo-t ismerem bármire képes volt. Félek, hogy az lesz az igazság amire én gondolok. Azon nem tudnám magam túltenni.! 
Félve anyura pillantottam aki csak bólintott, hogy mehetek, mivel már csak egy tányér volt vissza. Egy kis félmosoly ült ki arcomra, majd lassan felbaktattam a szobánkhoz. 
Az ajtó résnyire ki volt nyitva így tisztán hallottam, hogy beszélgetnek. 
" - Elmentél... ott hagytál engem egyedül! Mikor tudtad, hogy senkim sincs! - kiáltotta rég nem látott családtagunk. 
- Mert nem volt más választásom! - kiáltott vissza fiú. 
- Akkor is... tönkre tetted az életem.! 2 évig próbáltam túllépni..! Mikor végre sikerült, s barátokat találtam... megint jött az a régi érzés, mint nálad.. megint úgy jártam.! Minden miattad van! - kiabálta."
Nem bírtam tovább hallgatni a beszélgetésüket. WonHo 20 éves Unnie 21... én 19... már mindent értek. 
Szomorkásan kopogtam be a szobába, mintha semmit nem tudnék. Egyből elhallgattak, s testvérem kiáltott ki, hogy bemehetek. 
Kinyitottam az ajtót, majd semmibe vettem mindenkit, leültem az ágyamra, ölebe vettem a laptopom, s írtam egy üzenetet Boomie-nak. 
" Boomie, Segíts.!:'( "
Csak ennyi állt benne, de ő egyből levágja, hogy mi a baj. Ismer már annyira. Körülbelül két perc múlva már meg is kaptam a választ.~
" Ya!!!! Már megint mi a baj? Át menjek?:s" 
Tudtam, hogy megfog enni, de nem érdekelt különösebben, csak hogy elmondhassam neki a fájdalmaim, s minden mást. 
" Jaebal!.:S "
Erre már nem kaptam választ. Ha nem válaszol az azért van, mert már elindult. Alig vártam, hogy barátnőm ideérjen, s elmondjak neki mindent. Olyan rég beszéltünk. Biztos örülni fog neki, hogy már a sebeim is jó állapotban vannak, de annak nem, hogy én még mindig ramatyul vagyok. 
MinJi és WonHo szemeit éreztem a hátamon, de nem nagyon érdekelt. Mostantól, megváltozom, ebben Boomie segíteni fog!! 
20 perc múlva már csengettek is. Felálltam eddigi helyzetemből, majd mintha a két személy levegő lenne elindultam, hogy kinyissam az ajtót, vendégemnek. 

- Boomieeeee - öleltem meg. 
- WooHee, mi a baj? - tért rá a lényegre. 
- Gyere, menjünk fel a .... nappaliba - motyogtam.
- Mért pont a nappaliba? 
- Mert a szobát elfoglalták - vontam vállat. Éreztem, hogy Bom rosszra gondol így egyből megszólaltam - MinJi és WonHo vannak bent. 
- öm.. MinJi? Az unokatesód? - kérdezte csillogó szemekkel. 
- Aha - vágtam rá unottan. 
Bom már régóta megszerette volna ismerni MinJi-t mivel sokat meséltem neki róla, de most nem tartottam túl jó ötletnek. 

Fent a nappaliban, mikor már mindent elmeséltem neki ő csak ennyit mondott.
- Te hülye vagy - mint szinte mindig, most is ezt kaptam fejmosás gyanánt - ne foglalkozz már azzal a tuskóval! És különben is... lehet, hogy mindent félre értettél, s sokkal másról beszéltek mint ahogy te értetted. Ha nem hiszed el, vagy nem tudsz kiigazodni rajuk, akkor kérdezd meg... baj nem lehet belőle - mosolygott rám biztatóan. 
- Igazad van - álltam fel - gyere - húztam be a szobába, de nagy meglepetésemre, csak WonHo volt bent. 
- MinJi? 
- Elment, azt mondta, majd holnap is jön - vont vállat. Na, most mi legyen? Bom-ra pillantottam aki egyből rátért a lényegre. 
- Mi van közted és MinJi unnie között? 
Erre WonHo csak nagy szemekkel pislogott a lányra, majd megszólalt.
- Már semmi - vont vállat.
Ekkor oldalba böktem barátnőmet, tudta, hogy mi van. Igazam volt! 
- oh, oké - ezzel ránézett az órára - oh, nekem mennem kell, találkám van - pirult el. 
- Juuuuuuj, sok sikert, és köszönöm - öleltem meg.
- Ez csak természetes.
Kikísértem, majd vissza cammogtam a szobámba. WonHo most épp a telefonját bújta, s nagyon írdogált valamit. 
- Már meg sem lepődöm, hogy kivel csevegsz - szóltam hozzá gúnyosan. 
- Parancsolsz? - nézett rám. 
- Semmi , elmentem fürdeni - vontam vállat, majd vettem egy frissítő zuhanyt.
Már nem voltam annyira ideges, mint legelőször, de még mindig nagyon rosszul éreztem magam, a tudat, hogy volt valami köztük. Istenem, mért vagy velem ilyen kegyetlen.?! Ártottam én neked valaha?! Nem hinném...(-.-)

Bent a szobába WonHo, most nem a sajátját, hanem az én telefonomat bújta. Dühösen trappoltam oda hozzá, s vettem ki kezéből a készüléket. 
- NE NYÚLJ A CUCCAIMHOZ! 
- Ehehjj, mi lett veled? - nézett rám somolyogva.
- Letöröljem a képedről a vigyort? - néztem rá dühösen. 
- Na, gyere, csak ne légy annyira vad - nyalta meg szája szélét. Ekkor egy nagy pofon csattant arcán, de már megszokhatta tőlem, s így is lassan 2 hónapja nem csapkodtam! Megérdemli.!
- Mi van? Egyből felépültem, s megint a perverz fantáziád akarod kiélni rajtam?! Te tuskó... egyáltalán nem bánom, hogy elküldtem a képeket - húztam fél mosolyra ajkaim. 
- Te kis.... - kezdett el fortyogni a dühtől. Persze én csak jókat nevettem rajta. 
- Én kis? Azt akartad mondani, hogy: gyönyörű, szexi, szép szemű, nagy szájú, irtó cuki..? - kérdeztem tőle, kicsit sem kedvesen. 
- Oh, neem - mondta kicsit félelmetesen. Össze rezzentem, de próbáltam leplezni. 
Ami persze nem sikerült. 
WonHo szemei még mindig csillogtak, de semmit nem bírtam belőle ki venni. 
- Megmutassam mire gondoltam? - nézett rám egy kaján vigyor kíséretében. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
tádááá.^^
véleményeket.^^ :33 !
Remélem mindenkinek tetszett.^^
Bye♥