~18.rész~

WonHo nagy szemekkel nézett ránk míg a kis fruskán egy takaró volt, s épp kényeztette WonHo-t.  

WonHo magára rántotta a lányt, hogy rajta is legyen takaró.  

A lány ijedten felsikított , majd mikor észrevette, hogy HOPPÁ! nincsenek egyedül a szobában egyből elkezdett mocorogni bátyámon, hogy ezzel is idegesítsen minket. 

-H..Hát ti? - kérdezte ijedt arckifejezéssel bátyám. 

-Tudod, nem jó, ha az ember sokat iszik és egy olyan barátjához megy buliba akivel rég találkoztak - mosolygott Boomie gúnyosan. 

-Értem, de akkor is... később jöhettetek volna  -  kezdett el hisztizni. 

Én egy kicsit lesokkoltam, az elején még viccesnek találtam, de most már....... cseppet sem az. 

A szívemben.... éreztem egy kisnyomást.... nem tudom mi ez az érzés, de nagyon rossz volt. 

Nagy szemekkel figyeltem az előttünk lévő párost, mit sem törődve azzal, hogy eléggé feltűnő. 

Végül is.~~ az én szobám...az egyik fele...! 

-WooHee - nézett rám WonHo, de én nem néztem rá. 

Éreztem, hogy torkomban nagy gombóc keletkezik, s mindjárt elsírom magam. 

Nem tudom mi ütött belém.  

Teljesen.... összezavarodtam. 

Még jó, hogy anno nem tettem meg Azt! 

Most jöttem rá, hogy csak kihasznált volna. 

-Dongsaeng - érintette meg vállam Boomie, félve. 

Felé fordultam. Látta, hogy szemeim könnybe lábadtak.  

Ő is csodálkozott, de ő az én szemeimen, s nem az előttünk lévő pároson. 

WonHo-ék eközben kikeltek az ágyból, s felöltöztek.  

Mikor a lányra néztem szemeim még jobban kikerekedtek. 

-M..MiSoon!? - dadgotam. 

-Oh, WooHee? Hát, te? - nézett rám értetlenül. 

-Én mondtam, hogy vele lakom - vontam vállat, majd bevetődtem az ágyba. 

-Ahogy érzed - hallottam, hogy kitipegett a szobából, de WonHo nem ment vele. 

Boomie kísérte ki az ajtóhoz így kettesbe maradtam drága, kedves, bunkó, tapló, nagyfejű bátyámmal. 

-WooHee ….. - szólított meg. 

-Tudod, nem tudom ,hogy mi van velem, de amint rájövök... tenni fogok ellene, hogy ezt az érzést SOHA TÖBBÉ ne kelljen érezzem.. főleg nem irántad - néztem le, majd visszatemettem fejem párnáim közé. 

Éreztem, hogy besüppedt mellettem az ágy, majd WonHo kezét rátette hátamra. 

-NE ÉRJ HOZZÁM! - üvöltöttem rá. 

Kissé összerezzent. 

-Mért ne?  

-Kitudja, hogy hol járt a kezed - fintorogtam. 

Vette a célzást , majd nagy sóhaj kíséretében fel kelt az ágyról, s befeküdt ágyába. 

Kissé ciki volt, hogy Boomie kísérte ki a vendéget.  

Nem szeretem, ha az én vendégem kísérget másokat, főleg nem ilyen szajhákat mint MiSoon. 

Lassan Boomie is feltotyogott a lépcsőn, majd ő is lefeküdt. 

-WooHee? - szólított meg halkan. 

-Hm? - ültem fel mellé. 

-Nézzük már meg a képeket, lehet jót derülünk rajta - mosolygott. 

-Rendben, de lenne egy kérésem - mosolyodtam el gúnyosan. 

-És mi lenne az? - nézett rám. 

-Háát, tudod, mivel annyira jól töltöttük az estéjüket...... küldjük el mindenkinek a képet... a suliban - mosolyogtam. 

-Mi?! te megvesztél?! és ha kapunk érte? - parázott be. 

-Jaebaaaal ~~ - nyígtam neki addig amíg bele nem ment. 

Sikeresen mindenkinek elküldtük a cuki képet/képeket. 

Így már nyugodtan aludtam el. 

Az álmom arról szólt, hogy MiSoon elég nagy hisztit csap, majd kitépi az összes haját idegében. 

Életem legjobb, legszebb álma volt.~ 

-WOOHEEEEEEE~~!! - bátyám keltett minket ideges hangjával. 

-Hm..nymgsnncsnny - ásítottam - mi van? - nyitottam ki szemeimet.  

-Ez még is mit jelentsen? - mutatta felém mobilját. 

-Én tudjam - vontam vállat, majd vissza akartam feküdni, de felrántott - ááááúúú - visítottam, majd kirángatott a szobából. 

Boomie még csak ébredezett, szinte fel sem fogta, hogy mi van körülötte.  

Majd mikor csend lett a szobában nyugisan vissza aludt. 

-Engedj már el, ez fáj - sipákoltam. 

-Te …. nem érdekel, hogy féltékeny vagy, de ezeket a képeket nem kellett volna elküldd senkinek, most nem érdekelsz, nagyon megjárod - kiáltotta mikor leértünk a pincébe. 

-Még is mire készülsz?! - néztem rá ijedten. 

-Majd megtudod, de garantálom, hogy nem fogod élvezni! - mondta dühösen. 

-WonHo! - szóltam rá erélyesen - ugye tudod, hogy az erőszak nem megoldás?! - kérdeztem félve. 

-Kuss! - ordított rám. 

-Legalább azt mondd meg, hogy mennyi az idő - néztem rá unottan. 

-Öm.. fél 2, mért?  

-MI?! JÉZUSOM! Nekem készülnöm kell, nem lehetne szó arról, hogy én most elmegyek, s mikor visszajövök megbeszéljük? - néztem rá kutya szemekkel. 

-Nem mész sehová - lökött le a földre, mire bevertem a fejem egy kicsit. 

-Áááá, ez fájt, te idióta - néztem rá dühösen. 

Biztos, hogy már van 2 óra, de WonHo csak nem akar felhagyni azzal, hogy bántson. 

Szám már felrepedt, de több nem történt, mivel mindig elfutottam előle, vagy neki dobtam valamit.  

Nagyon megijedtem. 

Könnyeim hiába folytak ez a bolond nem akart leállni. 

-Ne fuss már, úgy sem segít neked senki... megérdemled azt amit most adok neked - nézett rám. 

Szemei tüzet hánytak. 

Oké, ha eddig nem is féltem nagyon, most már igen. 

Még jobban elkezdtem sírni. 

Igaza volt... senki nem fogja hallani, anyuék dolgoznak, Boomie visszaaludt.. szerintem..  

De SunWoong...~~ A találkánk.. le lett fújva.  

Istenem.. Végem van. 

Az egyik sarokba vagyok, összegörnyedve, könnyeim csak úgy folynak le arcomon.  

-Te.. szemét..- szűröm fogaim között. 

Alig bírok beszélni, szám fel van dagadva plusz egy- két helyen felrepedt.  

Arcom, karom mindenhol lila foltos.  

Bal kezemből folyik a vér. 

WonHo..... megvert..... nem is akárhogy.. 

Nem bírok felállni, csak sírok. 

Minél hangosabban, remélem valaki meghalja. 

Ekkor hallom meg, hogy valaki fut le a lépcsőn, s a nevetem kiáltozza. 

-WooHee!! WooHee!! - hallom, hogy liheg. 

-Itt vagyok - nyöszörögtem.

Egyik szemem fel van dagadva, így alig bírom kivenni, hogy fiú-e vagy lány.. 

Egyedül a hangját ismertem fel. 

-WooHee - térdelt le mellém. 

-SunWoong - sírtam a nevét, majd a karjaiba vetettem magam. 

-Mi történt? - kérdezte még mindig aggódva. 

-WonHo - csak ennyit bírtam kinyögni, majd megint rákezdtem a sírásra. 

-Gyere, elmegyünk a kórházba, de előtte.... öltözz fel, mert.... a ruhád is elég hiányos - nézett rám. 

Igen, azt is szét szaggatta.  

WonHo egy vadállat.!  

-Kinyírom ezt az idiótát - szűrte fogai között miközben mentünk be a házba. 

Anya, apa és Boomie nagy szemekkel néztek rám, majd egyből doarohantak hozzám. 

-Kicsim, mi történt ? -kezdett el sírni anyu. 

-Mindegy - legyintettem. 

-Mi az, hogy mindegy!? - kérdezte apa. 

-WooHee, é n mondtam, hogy nem jó ötlet elküldeni azokat a képeket! - suttogta nekem barátnőm. 

-Most már mindegy... legalább tanultam a hibámból - suttogtam vissza.  

-Be viszem a kórházba, maguk is velem tartanak?- kérdezte SunWoong. 

-Még szép, én vezetek - jelentette ki apa -  Wonho-val pedig utána tárgyalunk - mondta, majd beültünk a kocsiba, s elmentünk a kórházba. 

Ott kivizsgáltak, de hál' istennek nem lett semmi komoly bajom. 

Sebeim lefertőtlenítették, bekötötték, majd haza is mehettünk.  

Boomie-t haza vittük, elköszöntem tőle, majd mi is véglegesen hazaindultunk.  

SunWoong egész végig fogta a kezem.  

-WONHO! - kiáltott apa dühösen.

- Mondd - jött le a lépcsőn úgy, mintha semmit sem tett volna.

 - Még is mit képzelsz fiam!? így neveltelek!? - apa dühös volt, nagyon.

Mi lesz ha Gil Da Ran és apa megtudják, mi történt?! 
Jaj, rossz belegondolni! 

-Megérdemelte  - vont vállat , majd akart volna felmenni, de SunWoong elkapta a kardigánját, s visszarántotta.

Egy szép öklöst adott neki. 

- Te szemét - ezzel vissza jött hozzám.

WonHo orra vére eleredt, de senki sem foglalkozott vele.

Anyu egész végig engem szorongatott, s könnyezett.

- SunWoong, fiam, szeretnénk megköszönni mindent - fordult felé anyám.

- Ez csak természetes - ölelt meg.

Most esett le, hogy anyuék még mindig úgy tudják, együtt vagyunk. 

- Mikor lesz a hónap fordulótok? - kérdezte apa.

Terelve a témát a nem olyan rég történtekről. 

Már nem fájt annyira mint legelőször, de még mindig éreztem azért.. és szerintem egy jó ideig érezni is fogom.

Ez a mondat pedig mind a kettőnk szemét kikerekítette. 

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

 Hát, nem a legjobb, de .><
Mianhae:$♥ xDDD
VÉLEMÉNYEKET.! :3
bye♥